|
|
Bibliák Szent István Társulati Biblia Lukács evangéliuma
1. fejezet Bevezetés. Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, >>
2. fejezet Jézus születése. Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. >>
3. fejezet II. AZ ELŐKÉSZÜLET. Keresztelő János működése. Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, >>
4. fejezet Jézus megkísértése. Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. >>
5. fejezet A csodálatos halfogás. Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. >>
6. fejezet A szombati kalásztépés. Az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai kalászokat téptek, kezükkel szétmorzsolták és ették. Néhány farizeus rájuk szólt: "Miért tesztek olyat, ami szombaton tiltva van?" Jézus felelt nekik: >>
7. fejezet A kafarnaumi százados. Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt. A százados már hallott Jézusról, >>
8. fejezet Asszonyok Jézus kíséretében. Ezután bejárta a városokat s a falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, >>
9. fejezet Az apostolok küldetése. Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. >>
10. fejezet A hetvenkét tanítvány elküldése. Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. >>
11. fejezet A Miatyánk. Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: "Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait." Erre így szólt hozzájuk: >>
12. fejezet A képmutatás. Közben tízezres tömeg verődött össze körülötte, úgyhogy egymást tiporták, és először csak tanítványaihoz kezdett beszélni: "Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. >>
13. fejezet A bűnbánat szükségessége. Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. Erre ezt mondta: "Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, >>
14. fejezet Egy vízkóros meggyógyítása. Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. Íme, előtte állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: >>
15. fejezet Az elveszett bárány. A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. "Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" - mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: >>
16. fejezet A hűtlen intéző. Aztán a tanítványokhoz fordult: "Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, >>
17. fejezet A botrány. Aztán, így szólt tanítványaihoz: "Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, >>
18. fejezet Az igazságtalan bíró. Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: "Az egyik városban élt egy bíró, Istentől nem félt, emberektől nem tartott. >>
19. fejezet Zakeus. Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. >>
20. fejezet Jézus tanítói hatalma. Egy nap, amikor a népet tanította a templomban s az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok, írástudók és a nép vénei, és megkérdezték: "Mondd meg nekünk, milyen hatalom birtokában teszed ezeket, >>
21. fejezet A szegény asszony fillérje. Föltekintett és figyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott be. Erre megjegyezte: "Bizony mondom nektek, >>
22. fejezet VI. JÉZUS SZENVEDÉSE. Júdás árulása. Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől. A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, >>
23. fejezet Jézus Pilátus előtt. Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. Ott vádolni kezdték: "Azt tapasztaltuk - mondták -, hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. >>
24. fejezet Jézus feltámadása. A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, >>
| | |